Megnyílt a FűFa Tankert a Füvészkertben

Az ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen megnyílt a FűFa Tankert.Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

Az új fejlesztések elsősorban a gyerekek élmény-centrikus oktatását és szemléletformálását szolgálják.

A tankert nevet a MOME design, művészetmenedzser, design-elmélet, kerámiatervezés és animáció szakos hallgatóiból álló, germán Kinga docens által vezetett csapat találta ki. A tankert vizuális kialakításában a MOME hallgatói rengeteg hasznos és izgalmas ötlettel segítették a megvalósulást. Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója elmondta, hogy a városi zöldfelületek témája június közepéig hangsúlyosan szerepel az összes kerületi óvoda programjában,  a nyári szünet után pedig a program újraindul majd az iskolák bevonásával is. „Természetesen örülnénk egy olyan szponzornak, aki tudna segíteni a gyermekek hosszú távú szállításának a megszervezésében, különösen, ha az az elektromos mobilitás jegyében valósulna meg. Célunk továbbá, hogy a tanodát be lehessen tagolni az ELTE képzési programjába, hiszen az ELTE-n belül van pedagógusképzés, óvónő-, tanító-, szaktanár-, gyógypedagógus képzés, amelynek szerves részét képezheti a fitopedagógia” – hívja fel a figyelmet az igazgató.

A tanoda létrejöttét és a működését ebben a tanévben még a Józsefvárosi Önkormányzat szponzorálja, de ősztől piaci alapon szeretnék már a programot működtetni, amely megrendelhető lenne iskolai csoportok, osztályok számára.

Hosszú távon sok terv van még az ELTE Füvészkert tarsolyában, hiszen eddig csak a gyerekek szocializációjáról beszéltünk, de a hely alkalmas lehet arra is, hogy a városi kertészkedésnek tanuló bázisa legyen, ahol a városi kertészettel és városi mezőgazdasággal foglalkozó embereknek nyújthatnának tanácsadást, alapképzést.

A projekt a nemzeti biodiverzitási stratégiába is beleillik, hiszen a biológiai sokféleség megőrzésének egyik kulcskérdése, hogy sikerül-e megteremteni annak társadalmi elfogadottságát. Ennek értelmében a cél az, hogy a társadalom tagjai értékként tekintsenek a biológiai sokféleségre, illetve felismerjék és elfogadják, hogy csökkenése olyan életminőség-romlást is okoz, amely nem küszöbölhető ki technológiai eszközökkel. Ezért szükség van a széles körű szemléletformálásra. Az oktatási intézmények, a nemzeti park igazgatóságok, a közgyűjtemények, a botanikus kertek és állatkertek, valamint a természetvédelmi civil szervezetek szerepe kiemelkedő a feladat végrehajtásában.

A Füvészkert a programot a főváros egyik legurbanizáltabb területén valósítja meg, ahol azonban már van két városi kertészettel foglalkozó közösség is. A Füvészkert egy további fontos programban is részt vesz, amely a körülötte levő közterületek zöldítésére vonatkozik. A józsefvárosi közgyűlés elfogadta azt az új, önfenntartó megoldásokat tartalmazó zöldstratégiát, amelyekbe a lakókat, társasházakat is be lehet integrálni. Élő és kinetikus dolgokat is szeretnének beilleszteni a környezetbe, például az utcai fák mellett (a kinetikus eszközök vizet gyűjtenének vagy áramot termelnének, illetve az utcaképet javítanák, világítanának, és nem utolsó sorban elhárítanák a kutyapiszok okozta szennyeződéseket).

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet