Lezajlott a “Világ körüli utazás növényekkel”Füvészkerti tábor

Július 6-10 között  lezajlott az első Füvészkerti tábor, a Szamóca Kiskertész Tanoda együttműködésével, 15 gyerek részvételével.

A tábor programja a Világ körüli utazás növényekkel volt, mely jó választásnak bizonyult az alsós iskolás korosztályú gyerekeknek.

Minden nap más kontinens növényvilágát ismertük meg, és a kontinenshez köthető növényt ültettek a gyerekek.

A játékok és a kézműves alkotások  is minden nap változtak és a megfelelő földrészhez köthetőek voltak. Néhány játéknak mint az ázsiai napon  elkezdett botos játéknak,  melyben bambusz botokkal játszottak körjátékot, olyan nagy sikere volt, hogy minden nap meg kellett ismételni. Az afrikai napon bevezetett fonásnak is hasonló sikere volt, így sok-sok karkötő és nyaklánc készült a tábor végéig.

Az amerikai nap sok gyereknek a tábor legjobb napját jelentette. Indiánnak öltöztek saját készítésű fejdísszel, arcfestéssel, és sátrat vagyis teepeet készítettek. Mindenki választott magának indián nevet és az indián törzsek  különböző feladatok elvégzésével mérték  össze erejüket, tudásukat.  A kiválasztott indián sámán kavicsokból megjósolta az idei termést. Az elültetett és hazavitt paradicsomnál bő termés várható a sámán szerint.

Az utolsó napot közös fagyizással zártuk. A fagyizást csapatfeladatok előzték meg, melyben a hét folyamán tanultakat ismételtük át, és elkészítettek minden kontinensről egy plakátot. Plakátrajzolás közben elmesélték a gyerekek, hogy kinek mi tetszett a legjobban. Mivel valószínüleg a nyár legmelegebb hetében táboroztunk, így a vizibomba és a vizes pancsolás dobogós helyen volt, de dobogósok voltak az ültetések is (minden növényt örömmel vittek haza) és említették a teve keresgélést is az afrikai napról, és a tengerimalac etetést  is.

Még fagyizás közben is előjöttek a héten tanultak. Sokan azért kértek mangós fagyit, mert az ázsiai napon megismert növényről Szabó-Szölösi Tünde kolléganőnk olyan szép mesét mesélt, hogy mindenki megjegyezte.

 

Minden gyerek egy kiskertész oklevéllel is gazdagodott, mert a sok játék mellett részt vettek az ágyásokban levő növények gondozásában is: ültettek, gyomláltak, locsoltak.

A gyerekek és a szülők véleménye is az volt, hogy nagyon sajnálják, hogy csak egy hétig tart és jövőre visszajönnek.

„Nagyon jól érezték magukat a gyerekek a táborban! Sokat tanultak a növényekről, mindig lekesen meséltek az aznapi “utazásukról”. A kézműveskedés, az ültetés, a szieszta a takarókon, a fürdés-locsolás, a botos játék, a tengerimalac etetés, mind nagyon tetszett nekik. Úgy mesélték, hogy semmi sem volt kötelező, mégis szívesen vettek részt mindenben. Örültek, hogy a kis növényeket itthon gondozhatják tovább (már érik a paradicsom!).“ Lili és Csabi anyukájának véleménye

Lili és Csabi véleménye: „Még ezer évig is járnának, ha lehetne.“

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet