FűFa Tankert programok ovisoknak, bölcsiseknek 2019-ben

A Füvészkert Fűfa Tankertje és a Józsefvárosi Önkormányzat 2019-es évi közös programja.

2019-ben a Józsefvárosi Önkormányzat együttműködésével 82 gyerekcsoportot fogadtunk, környezettudatosságra nevelő,  tematikus, gyakorlati foglalkozásokra.

Foglalkozásaink tapasztalat alapú, élményközpontú foglalkozások. Arra épülnek, hogy, amit a gyerekkorban megtanulnak, megtapasztalnak, arra valószínűleg felnőtt korukban is emlékezni fognak a gyerekek.

A foglalkozások két modulból álltak. Volt egy tematikus vezetett séta, mikor a Füvészkertben található növényekkel, a Füvészkert történetével ismerkedtek a gyerekek, és egy gyakorlati rész, mikor az ágyásokban termett növényeket gondozhatták, leszüretelhették, megkóstolhatták, új növényeket ültethettek, vagy madáreleséget készíthettek. Az interaktív, több érzékszervet megmozgató, tapintható, szagolható feladatokkal könnyű volt lekötni a gyerekek figyelmét.

Míg az időjárás engedte, a foglalkozások a Füvészkertben, a Fűfa Tankertben zajlottak, ahol a gyerekek részt vettek a magas ágyásokba ültetett növények gondozásában. Az idei hosszú és meleg ősz lehetővé tette, hogy a foglalkozásokkal csak novemberben költöztünk be a kastélyba, a tanterembe, ahol a gyakorlati része zajlott a programnak. A programhoz kapcsolódó növényismertető séta novemberben is a kertben zajlott, de esős idő esetén az üvegházakban ismerkedtünk növényekkel.

A 80 óvodás csoport mellett 2 bölcsődés csoportot is fogadtunk. A válaszható programok közül a bölcsődék a madárbarát kert foglalkozást választották. A program részeként először megismerkedtek olyan magokkal, melyekkel a madarakat szoktuk etetni, majd megkeresték azokat a növényeket a tankertben, melyekről ezek a magok származnak. A közösen készített madáretetőt feltöltötték magokkal és tettünk egy sétát a Füvészkertben. A keresgélős, felfedező séta során olyan fákkal bokrokkal ismerkedtek meg a gyerekek, melyek termését a madarak fogyasztják.

A Józsefvárosi Újság 2019. október 8-án megjelent cikkében a következőket írták:„Az önkormányzat által biztosított lehetőségnek nagyon örülök, mert rendkívül fontosnak tartom a gyermekek minél korábbi környezettudatos nevelését”– emelte ki a vezetett séták kapcsán Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője. Hozzátette: ez a program kísérleti jelleggel indult, a szülők és a kisgyermeknevelők pozitív visszajelzései alapján pedig bíznak benne, hogy hosszú távú és rendszeres programként épülhet be a kerületi bölcsődék életébe.“Tematikus gyermekfoglalkozások a Füvészkert tankertjében, Józsefvárosi Újság 2019. október 8.

Az óvodás csoportok közül pár csoport többször is sorra került az őszi programsorozatunkban. A visszatérő csoportokat új tematikával vártunk, így a madárbarát kert foglalkozáson kívül, ősszel érő termésekkel is megismerkedtek a gyerekek. Nagy örömmel észleltük, hogy a visszatérő gyerekek jól emlékeznek az előző foglalkozáson elhangzott növénynevekre, felismerik azokat a fákat, bokrokat melyeket megnéztünk, így saját tapasztalatunk szerint is hasznosnak bizonyult a program.

Vélemények a programról.

“Nagyszerű élmény volt, rengeteg új ismerettel lettünk gazdagabbak. Interaktív, több érzékszervet bevontunk az ismerkedésbe. Köszönjük az élményt!” Napraforgó Egyesített Óvoda, Százszorszép Tagóvoda, Maci csoport

“Ismét interaktív, gyerekeknek szóló, jól magyarázó, informatív foglalkozáson vehettünk részt. Felnőttek számára is érdekes, és élvezetes volt. Zsuzsi néni nagyon kedves, jól felépített foglalkozásokat tart. “ NEÓ Napsugár Óvoda, Pillangó csoport

“Különleges növényeket láttunk. A vezetés nagyon élvezetes, jó volt. Sok új ismeretet szerezhettünk. Köszönjük! NEO Virágkoszorú, Levendula csoport

“Örülünk a lehetőségnek. Játékos feladatokat kaptak a gyerekek, érthető, rövid mondatos tájékoztatás, ismeretszerzési lehetőség volt. Sajnos az is szembetűnő, hogy nagy szükségünk van az ilyen alkalmakra.” NEO Csodasziget Tagóvoda, Csigabiga csoport

“Nagyon szépen köszönjük. Remek élmény volt a gyerekek számára, sokat tanultunk ma is.” Mesepalota Óvoda, Kisvakond csoport

“Élménydús, érdekfeszítő, játékos foglalkozáson vettünk részt. Köszönjük! NEO Pitypang Óvoda, Süni csoport

“Jó volt kimozdulni és sétát tenni az őszi természetben. A gyerekek sokat tanultak a termésekről, fákról, s élvezték a gyűjtögetést, a felfedezést. Köszönjük! NEÓ Pitypang Óvoda, Mókus csoport

“ Élménydús tapasztalatokat szerezhettek a gyerekek a természetről, a természetben. Épít a gyerekek ismereteire is. NEO Mesepalota Óvoda, Kis Vuk csoport

“Nagyon érdekes előadáson vehettünk részt, sok ismert növényt és madarat felfedezhettünk és sok új ismerettel gazdagodtunk. Játékosan “dolgozhattunk” a kiskertben is. Köszönjük, hogy itt lehettünk.” Százszorszép Tagóvoda, Nyuszi csoport

“Nagyon érdekes foglalkozás volt. Sok ismeretet szereztek a gyerekek. Kedves, gyermekbarát vezetés volt.” NEO Katica Óvoda

“Jól szerkesztett tudásanyag és folyamatos megfigyelés jellemezte a foglalkozást. Érthetően és érdekesen adta elő Zsuzsa, a vezetőnk. A gyerekek élvezték és végig együtt tudtunk működni vele. Köszönjük szépen!” Kincskereső Óvoda

“A gyerekeknek nagy élmény volt a tevékeny tapasztalatszerzés a FűFa tankertben. Zsuzsa érdekes, élményszerű vezetése különösen tetszett. Köszönjük!” NEO, Kincskereső Tagóvoda, Hangya-banda

“A gyerekek érdekes, hasznos, tapasztalásokban gazdag ismereteket kaptak növényekről és a madarakról. Aktívan részt vettek a foglalkozáson. Jól érezték magukat a szabad levegőn történő sétán. Szívesen jönnek máskor is. Köszönjük” Virágkoszorú Óvoda, Kamilla csoport

“Bő tájékoztatást kaptak a gyerekek, örömmel keresték a madarakat.” Babóca bölcsőde

“Rendkívül változatos, színes, tájékoztató előadást hallottunk. A gyerekek élvezték, aktívak voltak. Nagyon jól illik óvodai foglalkozásainkhoz az itt látott, érzékelt, megtapintott, megszagolt, növényekről szerzett ismeretek.” Mesepalota Óvoda, Kiskakond csoport

“Remek élmény, sok új és már meglévő ismeretet kaptunk és raktároztunk el. Nagyon jól éreztük magunkat! Jó hangulat, remek előadó. Köszönjük szépen!” NEO, Százszorszép Tagóvoda, Maci csoport

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet