A mauritiusi elnökasszony látogatása a Füvészkertben

2016. november 29-én a délelőtti órákban látogatást tett az ELTE Füvészkertben Ameenah Gurib-Fakim, Mauritius elnökasszonya. A vegyész végzettségű elnökasszony a Víz Világtalálkozóra érkezett Budapestre és botanikai érdeklődése vezette el józsefvárosi ELTE Füvészkertbe. A szép napos időben Dr Orlóci László igazgató és Papp László botanikus vezette körbe a Kertben az illusztris vendéget.

konyvtarban

A rövid sétát követően a Pálmaházban sok, hazájában is honos növényt ismert  fel, köztük a mauritiusi származású Hyophorbe lagenicaulis pálmát is, és tanácsot adott a neveléséhez. A Gyógynövénykertet szintén alaposan megnézte, ami nem is csoda, hiszen könyvet is írt a gyógyhatású növényekről. Érdeklődéssel szemlélte a Viktória-ház rovaremésztő növényeit, melyek közül meg is ajándékoztuk egy kancsókával. Az elnökasszony mindvégig nagy figyelemmel és igazi botanikai érdeklődéssel követte a Kert szakembereinek értő magyarázatát. A séta az Ausztrál-ház növényei között ért véget, majd az elnökasszony megköszönte a számára igazi élményt jelentő látogatást a Füvészkertben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet