2013. március 23, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja: fák oltása Füvészkertben

KEDVES LÁTOGATÓINK!

A NAGY ÉRDEKLŐDÉS MIATT LEZÁRTUK A JELENTKEZÉST, MERT BETELTEK A HELYEK, TÖBBEN EGYSZERŰEN NEM FÉRNEK EL. Ha csak nézőként jönne, nem oltást gyakorolni, akkor természetesen szívesen látjuk!

Ha Ön lemaradt volna, vagy továbbra is érdekelné a téma, kérem, figyelje a honlapunkat, mert hamarosan tanfolyamot indítunk e témában a nagy érdeklődés miatt.


A népi hiedelem szerint e napon kell a fákat oltani, s ezen a napon ezt az ELTE Füvészkertben mindenki megtanulhatja és kipróbálhatja. Szakembereink elméleti előadást, majd gyakorlati bemutatót tartanak a fák oltásáról. Ezt követően, aki elsajátította az ismereteket, részt vett a balesetvédelmi oktatáson és erről számot is adott, gyakorolhatja az oltást. A gyakorlati próbán csak 18 éven felüliek vehetnek részt, előzetes regisztrációt követően. Szakértőink természetesen folyamatosan felügyelik a munkát. Az elkészült és sikeres oltványokat készítőik hazavihetik!

Program

10h-11h: Elméleti előadás az oltásról: Dr Orlóci László

11h-12h:  Gyakorlati oltási bemutató: Dr Orlóci László, Bőhm Tamás, Palesits Zsolt, Babos András

12h-15h: Egyéni gyakorlati próba

Várjuk a Füvészkert legújabb szakmai programjára!

Ha részt kíván venni a bemutatón, kérjük bejelentkezést követően regisztráljon az eseményre itt, vagy postai úton juttassa el a Füvészkert címére jelentkezését:

ELTE Füvészkert

Budapest, 1083. Illés u. 25.

A programra a belépőjegyen felül nem kell fizetni semmit, az eszközöket is mi adjuk!

56 thoughts on “2013. március 23, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja: fák oltása Füvészkertben

  • 2013. március 18. hétfő at 06:32
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!

    Szeretnék jelentkezni az oltásra . 2 fő jönne.
    Kórósi Valéria
    Sebestyén Istvánné

    Köszönettel:

    Kórósi Valéria

    • 2013. március 22. péntek at 11:54
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 18. hétfő at 08:16
    Permalink

    T. Füvészkert!
    Szeretnék jelentkezni az oltásra, 2 fő.
    Szabó Zsuzsa
    Izsákné Mária
    üdv.
    Szabó Zsuzsa

  • 2013. március 18. hétfő at 14:23
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert!

    Örömmel láttam, hogy előadást tartanak a gyümölcsoltással kapcsolatban, szeretnék regisztrálni, 2 fővel!

    Üdvözlettel: Raibli-Nagy Adrienn

    • 2013. március 22. péntek at 11:55
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 18. hétfő at 15:09
    Permalink

    Tisztelt Szervező!

    Ezúton szeretnék jelentkezni az oltásra, ketten vagyunk!
    Köszönettel:

    Horváth Alexandra
    Czene Judit

  • 2013. március 18. hétfő at 15:24
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert!

    Szeretnék jelentkezni a gyakorlati oltásra (1 fő)!

    Üdvözlettel:Fekete Endre

  • 2013. március 18. hétfő at 15:58
    Permalink

    Kedves Szervezők!

    Ezúton szeretnék jelentkezni az előadásra, gyakorlatra.

    Üdvözlettel:
    Szabó Vilmos

  • 2013. március 18. hétfő at 16:04
    Permalink

    Kedves Szervezők,

    ezúton szeretnék jelentkezni az eseményre!

    Köszönettel
    Majoros Ildikó

    • 2013. március 22. péntek at 11:56
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 18. hétfő at 16:20
    Permalink

    Kedves Szervezők!
    Ezúton jelentkezünk az előadásra, gyakorlatra, 2 fő.

    Üdvözlettel: Kovács Márta

  • 2013. március 18. hétfő at 16:44
    Permalink

    Tisztelt szervezők!
    Szeretnék jelentkezni, Beliczki Nikolett + 1 fő.
    Tisztelettel: Beliczki Nikolett.

    • 2013. március 22. péntek at 11:57
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 18. hétfő at 16:58
    Permalink

    Tisztelt szervezők!
    Én, + 1 fő szeretnénk az oltás előadásra és gyakorlatra jelentkezni.
    Üdvözlettel.Kováts Ildikó

  • 2013. március 18. hétfő at 17:06
    Permalink

    Szeretnék jelentkezni az oltásra . 3 fő jönne.

    Csábi Károly
    Csábi Károlyné
    Csábi Péter

  • 2013. március 18. hétfő at 17:17
    Permalink

    Tisztelt szervezők.
    Szeretnék jelentkezni a faoltási tanfolyamra
    Tisztelettel
    Papp Viktor

    • 2013. március 22. péntek at 11:57
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 18. hétfő at 18:08
    Permalink

    Kedves Szervezők!

    Ezúton szeretnék jelentkezni a tárgyban említett eseményre.

    Üdvözlettel:
    Péteriné Jencski Erzsébet

  • 2013. március 18. hétfő at 19:39
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!
    Ezúton szeretnék jelentkezni a “Fák Oltása”rendezvényükre (1fő).
    Köszönettel:
    Hamvai Erika

  • 2013. március 18. hétfő at 20:24
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!

    Ezúton szeretnék jelentkezni a gyümölcsfaoltó előadásra, gyakorlatra.

    Üdvözlettel:
    Matyiné Kati

  • 2013. március 18. hétfő at 22:10
    Permalink

    Tisztelt szervezők!
    Szeretnénk az oltás előadásra és gyakorlatra jelentkezni.
    Köszönettel:
    Puskás Z

  • 2013. március 19. kedd at 02:08
    Permalink

    Tisztelt Szervezok!

    Ezuton jelentkezem a marc.23.-i gyumolcsfa olto tanfolyamukra.

    Koszonetteli:

    Motyovszki Mihaly

    • 2013. március 22. péntek at 12:06
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 14:33
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert! Jelentkezem az oltásra. Üdvözlettel: Kovács Dénes

  • 2013. március 19. kedd at 16:25
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert!

    Jelentkeznék a március 23.-i oltásra.

    Köszönettel: Költő Enikő

    • 2013. március 22. péntek at 12:18
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 18:55
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert!

    A 23-i oltás oktatásra szeretnék jelentkezni.
    Köszönettel,
    Heit G.

    • 2013. március 22. péntek at 12:04
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 19:14
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!
    Ezúton szeretnék a fák oltása elméleti és gyakorlati tanfolyamra jelentkezni.
    Köszönettel: Mosonyi Panni

    • 2013. március 22. péntek at 12:17
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 20:48
    Permalink

    Kedves Szervezők!

    Ezúton szeretnék jelentkezni a tanfolyamra!

    Köszönettel
    Nagy Gábor

    • 2013. március 22. péntek at 11:59
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 21:21
    Permalink

    Tisztelt Füvészkert!

    Ezúton szeretnék jelentkezni 3 fővel a 2013. márc.23-i gyümölcsfa oltó tanfolyamra.

    Köszönettel
    Olympia

    • 2013. március 22. péntek at 12:17
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 19. kedd at 21:57
    Permalink

    Kedves Szervezők!

    Ezúton szeretnék jelentkezni a tanfolyamra! 2 fo.

    Köszönettel
    Cserveny Tamás

    ——
    Uzenet azoknak, akik nem tudnak commentet irni:
    csinalj fiokot es akkor tudsz irni, mert a “capcha”nem mukodik!
    Irtam az adminsztratornak errol, de nem kaptam semmi visszajelzest.

    • 2013. március 19. kedd at 22:04
      Permalink

      Tamás!

      A levelet megkaptuk, nyomoztunk, de egyelőre nem jutottunk előre.

      A többi hozzászóló túljutott a CAPTCHA rendszeren (több mint 20 fő), és annak idején is teszteltük, úgyhogy egyelőre nincs ötletünk, hogy mi lehetett a probléma.

      Elnézést a kellemetlenségekért…

    • 2013. március 22. péntek at 12:01
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 20. szerda at 07:09
    Permalink

    Tisztelt Szervező!

    Még egy fő részvételét szeretném jelezni: Kiss Ferenc jön még.

    Köszönettel:

    Horváth Alexandra

    • 2013. március 22. péntek at 12:03
      Permalink

      Kedves jelentkező!

      A Gyümölcsoltó Boldogasszony című oltónapra a Füvészkertbe nagyon sok érdeklődő jelentkezett, ezért a résztvevőket két csoportra kell osztanunk.
      Kérem, hogy Ön 10.30-ra jöjjön, a 2. csoportba.
      Köszönettel

  • 2013. március 20. szerda at 07:56
    Permalink

    Kedves Szervezők!

    Szeretnék ezúton jelentkezni az ez évi gyümülcsfa oltó tanfolyamra.(2013.03.23.)

    Köszönettel: sscs

    • 2013. március 20. szerda at 10:12
      Permalink

      Kérem, írja meg a nevét! köszönettel

    • 2013. március 22. péntek at 12:16
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 20. szerda at 10:06
    Permalink

    Tisztelt Szervező!

    Szeretnék jelentkezni a gyümölcsfa-oltó tanfolyamra.
    Ketten mennénk.

    Köszönettel:
    Csuka Júlia

    • 2013. március 22. péntek at 12:16
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 20. szerda at 10:36
    Permalink

    A NAGY ÉRDEKLŐDÉS MIATT LEZÁRTUK A JELENTKEZÉST, MERT BETELTEK A HELYEK.

    Megértésüket köszönjük.

  • 2013. március 20. szerda at 10:43
    Permalink

    Tisztelt szervező!!
    2 fő nevében szeretnék még jelentkezni. Láttam, hogy már lezárult a jelentkezés, de ha valaki visszamondaná szívesen elmennénk.
    Tisztelettel: Bíró Péter

    • 2013. március 22. péntek at 12:16
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 20. szerda at 12:21
    Permalink

    Tisztelt szervezők!

    Tegnap 4 alkalommal próbálkoztam jelentkezni a tanfolyamra.
    Ha véletlen lesz hely, kérem jelezzék.

    Üdvözlettel:
    Pozsgai István

    • 2013. március 22. péntek at 12:15
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 21. csütörtök at 16:11
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!

    Március 18-án jelentkeztem a gyümölcsfaoltó előadásra és gyakorlatra, de megbetegedtem, nem tudok elmenni. Köszönöm a lehetőséget, jövőre remélem, sikerül részt vennem.

    Üdvözlettel:
    Matyiné Kati

    • 2013. március 22. péntek at 12:15
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 21. csütörtök at 20:41
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!

    Én igényt tartanék a visszalépett hölgy helyére, ha még lehetséges.
    Bíró Péter

    • 2013. március 22. péntek at 12:15
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 22. péntek at 07:05
    Permalink

    Tisztelt Szervező!

    Jelezni szeretném, hogy a kísérőm meggondolta magát, az oltási gyakorlatom nem venne részt, csak nézőként, így átadná a helyét.
    Én részt veszek a gyakorlaton.

    Üdvözlettel:
    Csuka Júlia

    • 2013. március 22. péntek at 12:15
      Permalink

      Kedves Jelentkezők!

      Sajnáljuk, hogy az idei Gyümölcsoltó Boldogasszony oltónapunkra nem sikerült regisztrálniuk a nagy érdeklődés miatt. A közeljövőben tervezünk egy tantanfolyamot ebben a témában, ezért, ha érdekli, kérem, figyelje honlapunkat.
      Üdvözlettel
      ELTE Füvészkert

  • 2013. március 22. péntek at 16:22
    Permalink

    Tisztelt Szervezők!

    Szeretnék regisztrálni az eseményre!

    Köszönettel:
    Hajdu Tamara

Comments are closed.

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet