2010-03-17 HAIKU VERSENY – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS, 2010

A kertünkben megrendezett Sakura piknikhez kapcsolódva a Füvészkert haiku író pályázatot hirdet. A haiku néhány szóból felépülő, sajátos szerkezetű, költői mondat. A költő élményének tizenhét szótagba foglalt eszenciája. A meghitt, bensőséges természetszeretet döntően meghatározta a haiku tartalmát. A haiku költői a természetben, az emberi létben az érdekeset, a furcsát, különöset igyekeztek megragadni és azt röviden,...

2010-01-04 “Összezöldülünk”c. pályázatok (2010)

Az ELTE Füvészkert és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem "Összezöldülünk" c. pályázatának eredményhirdetése megtörtént, azonban szeretnénk közönségdíjat is adni. A szavazók között díjakat sorsolunk.

2009-05-01 Biológus hallgatók figyelem! (2009)

A Füvészkertért Alapítvány pályázatot hirdet biológus hallgatók számára az ELTE Füvészkertjében botanikai, természetvédelmi oktató, ismeretterjesztő tevékenység folytatására.

2008-10-23 Az ELTE Füvészkert pályázatának sikere

Az ELTE Füvészkert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett „Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” című felhívásra benyújtott pályázata közel 400 millió Ft támogatásban részesült. A pályázattal megvalósítandó fejlesztés közvetlen célja a Füvészkert újra-strukturálása, jelentős tudományos- és természeti értéket képviselő növénygyűjteményének megóvása és fejlesztése, természetvédelmi tevékenységének kiszélesítése, illetve a megfelelő infrastrukturális...

2008-05-30 HAIKU PÁLYÁZAT NYERTESEI (2008)

A nyerteseket értesítjük, nyereményük a Füvészkertbe szóló éves belépő. A díjazottak listája a hajtás után olvasható...